2010. február 20., szombat

Gucci, a divatház

Gucci olasz divatmárka, kiegészítőket és bőrből készült ruhákat árusít. Guccio Gucci alapította Firenzében.

Guccio Gucci

1881.-ben született, olasz üzletember és divattervező. Fia egy olasz kereskedőnek az ország északi régiójából.

Mesteremberként, 1906-ban alapított egy kis családi vállalkozást, amely bőrből készült lószerszámokat árusított. Az 1920-as években kezdett el bőrtáskákat árulni lovasoknak, és 1921-ben megalapította a Gucci divatházat. Hamar hírnevet szerzett magának, kiváló minőségű áruival, műtermében a legjobb mesteremberek dolgoztak. 1938-ban megnyitotta üzletét Rómában, 1951-ben Milánóban, és két évvel később a cég megnyitotta első külföldi üzletét Manhattan-ban.

Guccio Gucci 1953-ban halt meg.

Történet

Guccio halála után, fia Aldo vezette a vállalatot, amely nemzetközileg is elismert lett, s megnyitotta első üzletét New Yorkban.

Gucci5th

New Yorki üzlet

Rodolfo, (egy másik fia) kezdetben szinészi karierrel próbálkozott, de nem sok idő múlva visszatért apja vállalatához és segített a cég irányításában. A családi 'biznisz' azonban, nem sült el jól gyakori viták övezték az üléseket. A Gucci cég terjeszkedett a tengeren túlon, de a cég jövőjét tagláló tárgyalások folyton vitákba fulladtak. A cég célja ezek után szintén a terjeszkedés volt, elsősorban a Távol-Keleten, s ennek eredményeként 1960-ban üzletük nyílt Hong Kong-ban és Tokyo-ban is.

GucciStorefront  10CorsoComoAoyama 

Ugyanebben az időben a cég létrehozta a híressé vált GG-logot, valamint kiadta a Flora sál, és a Jackie O táskakollekciót, melyet Jackie Kennedy,John F. Kennedy amerikai elnök felesége tett híressé.

gucci-logo

Logo

11.05.09-Gucci-floral-scarf

Flora sál kollekció

gucci-jackie o-bouvier-medium-hobo

    Jackie O táska kollekció

Gucci a világ vezető luxus cége maradt az 1970-es évekig, amikor sorozatos rossz üzleti döntések, és családi viszályok eredményeként a vállalat a csőd szélére került.

Ebben az időben Aldo és Rodolfo ugyanolyan arányban 50-50%-ban birtokolták a céget, habár Rodolfo sokkal kevesebbet tett hozzá a céghez,mint bátyja Aldo.1979-ben Aldo kifejlesztette a Gucci Kiegészítők Kollekcióját (Gucci Accessories Collection, röviden GAC) amely kis kiegészítőkből, például pipere táskákból, öngyújtókból és tollakból állt,viszont jelentősen alacsonyabb árúak voltak a katalógusban, mint a többi Gucci termék.

BeuNLiMT4Zf0fO7  gucci_apricot_gold_cosmetic_bag_02

Pipere táskák

< Digimax U-CA 5, Kenox U-CA 5 / Kenox U-CA 50 >

                                           Öngyújtó

20090227_1107587609_gucci_vintage_gold_roller_pen   Gucci-pen-08-new-style-A1a255

Toll

Aldo átadta a parfümök szabályozását fiának, Robertonak, hogy ezzel lecsökkentse bátyja, Rodolfo hatalmát a cég irányításában.

gucci-parfum-ii-eau-de-parfum-spray-30ml

Habár a GAC eléggé jövedelmező volt, mégis egyik fő oka volt a Gucci cég újabb összeomlásának. Néhány éven belül, a Gucci parfümök jobban eladhatóvá váltak, mint a GAC részleg kiegészítői.

Ugyanis, GAC termékek megjelenésével több ezer azonos márkajegyű kiegészítők jelentek meg az USA-ban, elértéktelenítve az eredeti termékeket.

Hamarosan további olcsó hamis Gucci termékek jelentek meg, tovább rontva a cég régi fényét.

1983-ban, Rodolfo halálakor a cég vezetése nagy átszervezésen ment keresztül, mikor 50%-os érdekeltségét, fiára Maurizio Guccira hagyta. Így évek óta először egy ember vezette a Gucci céget. Az eddig családi vállalkozásként működő válalatot 2003-ban felvásárolta a bahreini kockázati tőkebefektető Investment Corporation. Ma többségi tulajdonosa a francia, luxuscikkekben utazó Pinault-Printemps-Redoute. A változtatásoknak köszönhetően ma újra sikeres cég, régi fényében tündököl. Székhelyét 2000-ben Hollandiába helyezte át, elsősorban adózási okokból.

Néhány Gucci üzlet

guci san

San Francisco

DSC08372mexico

gucci_georgest1

Sydney

gucci-beverly hills

gucci_01 las vegas

Sztárok Gucciban

blake  Blake Lively==
GUCCI & UNICEF hosts Snowflake Lighting with RIHANNA - DINNER ARRIVALS==
The Oak Room, NYC==
November 19, 2008==
© Patrick McMullan==
Photo - BILLY FARRELL/ PatrickMcMullan.com==
==

Blake Lively

b04c1f94f49a69a8_rihanna

2010 tavasz, nyári kollekció

natasha-poly-gucci-spring-summer-2010-ad-campaign

6506243_44276559710024a86a4fe952ae611caf_m 

Gucci-Spring_Summer-2010-Ad-Campaign

gucci-spring-summer-2010-women

Egy dolgot mindenképpen kijelenthetünk: Frida Giannini ezzel  akollekcióval visszszerezte már-már megkérdőjelezett hírnevét. Domináns színei a kék, és a fehér. Fiatalosság jellemzi a ruhákat, melyek szorosan testhez állóak. Érezhető bennük a modernség, vagányság.

Nem kérdés, bármelyik ruhát szívesen elfogadnám...  :)

Ami pedig a cipőket illeti, én nem találok szavakat, egyszerűen, lenyűgözőek.

Gucci-Spring-Summer-Shoes

gucci-spring-2010-shoes3

xo xo K.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...